Amikor pár évvel ezelőtt újra felfedeztem magamnak a Balatont és szerelembe estem azzal a lelassult életérzéssel, amit megélek ennek a tónak a közelében, sőt már az M7-es lehajtójától kezdve, nem gondoltam volna, hogy amikor csak tehetem, majd ide indulok. Itt valahogy másképp fúj a szél, másképp süt a nap, de még az eső is máshogy zuhog. Na jó, a fűnyíró, meg a flex a szomszédból ugyanolyan hangosak, de valahogy ezeket is jobban viselem ebben a földrajzi viszonylatban.
Gyerekkoromban is sokat voltunk a vízen egy felfújható családi gumicsónakban, de amióta egy kajak boldog tulajdonosa vagyok, azóta még jobban élvezem ezt a vizi aktivitást. Amit kapok közben, az a szabadság érzése, a mozgás öröme, a nyakamba csöpögő víz simogatása, és az a jófajta összezártság a számomra fontos emberekkel, ahol az evezésen és a minket körülvevő vizuális élményen kívül csak a beszélgetéseink vannak velünk. Mert hát az ember bizony nem evez ugye akárkivel egy hajóban… Mégis voltam már ebben a kajakban coach és coachee is, a Tihanyi apátság sziluettjével a háttérben.
A másik, ami összeforrt számomra a Balatonnal, az a céltalan, élménybringázás. Azért persze vannak kitűzött irányok, de nincsen időnyomás és a terv is bármikor felülírható, ha egy szemet gyönyörködtető rész bevonz bennünket.
Aztán idén megjelent az életemben a SUP is. Meglepetés ajándékként kaptam, így nem tudtam mi lesz az az extra élmény, amit a rajta eltöltött idő adni tud számomra a kajak után. Végül megszületett a válaszom. Ha valamivel, akkor ezzel, olyan közel tudtam kerülni a vízhez, a nádashoz, a madarakhoz, hogy a ’vizen járok’ érzéssel fűszerezve egészen elképesztő lenyomatok maradtak meg bennem. Az, hogy a napfelkeltét ezen ücsörögve nézem meg, nem is volt kérdés. Egész életemben elkísér az élmény, ahogyan átölelt a csend és megszületett körülöttem a fény és megérkezett a melegség.
Hasonlóan klassz élményem lett az erdő mélyén megbújó salföldi pálos kolostor romjai között is, ahol szerencsére csak a madarak csivitelését és a szél susogását lehetett hallani, miközben megállt velem az idő. Ha valahová elvonulnék több napra elcsendesedni, akkor ez a hely lenne az. Szeretek olyan ódon kövek között lenni, amit régmúlt időkben építettek régmúlt korok dolgos kezei. A hely jófajta energiája pedig valódi ’itt és most’ élményt ad.
Azért munka is volt persze, viszont ezen a nyáron pl. PCM tréninget tartani igazi üdítő élmény volt. Nemcsak azért mert a pandémia miatt az élő tréningekre már kellőképpen ki voltam éhezve, hanem azért is, mert a résztvevők olyan motiváltak és lelkesek voltak, hogy többen a szabadságukról is bejöttek, csupán azért, hogy részt vehessenek a workshopon. Ennél nagyobb szakmai élményt talán csak a sok egyéni PCM visszajelzés adott, aki kapta az már adta is tovább kollégájának, párjának, barátjának az infókat, hogy milyen hasznos is volt számára a teszt eredményét megismerni és egy önismereti beszélgetésen elütni jó pár órát velem. Amit nem szoktam ugyan elmondani az ügyfeleknek, de legalább annyira élveztem én is ezeket a beszélgetéseket, mint amennyire ők, bár gyaníthatóan ez amúgy sokféle csatornán észre is vehető rajtam…
Ha már munka, akkor bevallom, én bizony nem álltam neki kenyeret sütni még a legnagyobb bezárások közepette sem, de lekvárt azt kimondottan szeretek főzni. Hajnalban a ’szeddmagadba’ menni a gyerkőcömmel, üvegeket katonás rendbe állítani, gyümölcsöt mosni, hámozni, lemérni, kavargatni, és végül az üvegekbe tölteni. Nézegetni a produktumot igazi teremtés számomra. A projekt legnehezebb részének, a „hová dugjam el, hogy el ne fogyjon mire ősz lesz…” és a csak csepegtetve vegyem elő a kiéhezettség megfelelő szintjén szakasz mutatkozott.
Szezonzáró programként is, a vízen lét élménye maradt. Hosszú évek óta járunk a Szigetközbe evezni, kempingezni. Ez utóbbi szempontjából anno még túlélésre hajtottam, és el kellett telnie némi időnek és jó pár beszélgetésnek magammal, hogy elfogadjam a hely szellemét. Hideg vízben zuhanyozni, mosogatásra sorban állni, állva enni-inni, földön aludni, szúnyogokkal hadakozni, ipari mennyiségű krumplit, megpucolni, sötétben sátrat keresni… de végül megadtam magamat. Miért is jó mégis ez az evezésen túl? Hát itt lehet pattogó tüzet nézni, borozgatni, beszélgetni, teli szájjal nevetni, pillecukrot sütögetni, közösen bográcsban főzni. Aztán napközben vízre szállni, csatázni, megmártózni, egymásra figyelni, átemelni, borulókat istápolni, gémeket meglesni, uszadék fát vadászni, szitakötőkben gyönyörködni.
Bár az időjárás kicsit ellopta a nyarunk végét, én már alig várom, hogy újra ’hajóra szálljak’ a Balatonon, vagy ‘egy hajóban’ lehessek veled/veletek, valami izgalmas munka kapcsán.
weboldal készítés